НУ ПОГОДИ! - Less Nándor Emléktúra 60 km

Szombat reggel vacogva szálltam ki az autóból Cserépfaluban. Azelőtt soha nem jártam itt, a Bükkben huzamosabb ideig pedig idén nyáron voltam először 5 napot nagyzsákkal, vándortúrázva. Nagyon magával ragadott a táj, így a távolság egyáltalán nem riasztott el a túrától (amúgy sem szokott :)), tudtam, hogy egy nagyon varázslatos helyre jövök. A táv kiválasztása sem okozott nagy gondot, hiába fáradtam el nagyon a hét folyamán, mindenképp a hosszútáv volt kitűzve, mert az megy fel egyedül Tar-kőre.

Érkezéskor nem volt nagy tömeg a rajtban, három perc múlva már a kezünkben volt az itiner, megvártuk a Budapestről érkezőket, majd együtt léptünk ki az iskola kapuján 6 óra 25 perckor Vándorköszörűssel, Kékdroiddal, RitaB-vel, Suvlajjal és Nagyondinnyével.

 

Tempósan haladtunk, az idő hűvös volt, de az első kis emelkedők után mindenki meglazította kissé öltözékét. Cserépváralján már kipakoltak a ruhaárusok, mi meg suhantunk tovább. Felmentünk egy kisebb dombra, ahol a kék felhők alatt már látni lehetett a nap gyenge narancssárga fényét, majd hamarosan nagyon érdekes természeti képződményeket pillanthattam meg: a kaptárköveket. Ehhez hasonló kúp alakú hatalmas sziklákat ezelőtt még soha nem láttam. Itt volt az első ellenőrzőpont is, ahol megkaptuk az első bélyegzőt, ami nagyon ötletesen a „No megállj csak!" rajzfilmből a farkast ábrázolta, füstölgő puskával. :)

Szalagozáson haladtunk el a kaptárkövek között, majd rátértünk egy szekérútra. Itt a többiek elkeveredtek kicsit, Suvlaj ért minket utol leghamarabb. Valahol itt előztek le minket futó ismerőseink is, köztük László Szilvi, Csanya, Börcsök András, majd Summer Comfort „Hajrá TTB!"-t kiáltva egy népesebb sereggel.

Nemsokára egy nagyon hatásvadász úton haladtunk, jobboldalt egy mély szurdok, ahova le is kellett ereszkedni. Az idő még kicsit borongós volt, így a sziklás, sárga levelekkel telehintett völgy elég misztikusan hatott. A fán lógó papír a cigarettázó, puskát tartó farkassal már a következő ellenőrzőpontot hirdette, itt megvártuk Vándorköszörűst és RitaB-t, akik nemsokára fel is bukkantak.

Ahogy haladtunk tovább, az őszies erdő megritkult, majd egy kedves dimbes-dombos tisztásra értünk ki, ami kicsit emlékeztetett a Gyűrűk Urából jól ismert Hobbitfalvára a domboldalakba vájt kis üregeivel. A dombokat hamarosan magasabb hegyek váltották fel, majd bekanyarodtunk az Oszlai házikóhoz, ahol többféle gyümölcslé és kenyér (lekváros, zsíros, vajas...) választhattunk. Miután mindenki evett kedvére, nekiindultunk a sziklás, meredeken felénk magasodó Ódorvárnak, ahova eleinte barátságosan emelkedő szerpentin, majd a végén igen kemény kaptató vitt fel. Itt küzdöttem rendesen, a mezőny is eléggé összetorlódott, de mikor megláttam a végét, már mosolyogtam. :) Felfelé menet azzal szórakoztattam magam, hogy olyan, mintha egy vödör falán kéne kimászni, ahogy léptem, egyből emelnem kellett a lábamat tovább, nehogy visszacsússzak, mert az avar igencsak lefelé tendált. Hiába, hatalmas mennyiségű túrázó ment már itt előttünk is fel. A „vödörből" való végső kikapaszkodást az erdészeti útra pedig sokan négykézláb tették meg. :)

Ódorváron a pontőröktől csokit kaptunk, kimentünk megnézni a kilátást, ami nagyon Pazar volt, a távolban láthattuk a sziklás oldalú Három-kőt, ahová még el fogunk jutni a nap folyamán, majd rövidesen indultunk is tovább. Meghitt kanyargós kis utakon haladtunk lefelé a völgybe, a végén igencsak kellett magamat fékezni a botommal, de nagyon tetszett, hogy bokáig gázolok a sárga levelekben. A Hór-völgybe visszaérve már nem volt olyan sok a túrázó, mint az Oszlai ház előtt. Nemsokára elértük a pazsag-völgyi ellenőrzőpontot, ahol a kedves pontőrök megkínáltak minket a futók frissítőjéből, mondván, hogy nincsenek sokan, és jut. :)
Dinnye itt leheveredett aludni, Kékdroiddal, Vándorköszörűssel és Suvlajjal mentünk együtt tovább. Emelkedtünk egy darabon, majd jobbra lenn a fák mögött Répáshutát vélem felismerni, és tényleg. :) Innen már ismerős úton mentünk felfelé, majd egy műútra értünk ki.

Füst illatát hozta a szél, mikor az ötletes rajzon mosolyogtunk, ami egy falatozó farkast ábrázolt. A „Futók" feliratú tábla az árokban hevert. Bekanyarodtunk a parkolóba, ahol a tűz körül túrázók ültek és ettek. Mi is magunkhoz vettünk némi enni- és innivalót, aztán befutott RitaB is. Kicsit még ültünk, majd indultunk tovább.

Boroszlánokkal szegélyezett úton haladtunk felfelé. A hely magával ragadott. Balról a kerítés mellett az őszülő bokrok ugyanazok a bokrok voltak, amikről nyár elején vidáman falatoztunk a málnát. Most már csak néhány fekete szeder árválkodott a szederbokrokon, málnának nyoma sem volt. Vándorköszörűssel itt a nyári élményekről nosztalgiáztunk, ugyanis egy éjszakát a Toldi-kunyhóban töltöttünk, majd másnap reggel felmentünk Tar-kőre, s utána azon az úton ereszkedtünk le, ahol most épp fölfelé haladtunk. A Bükk ősszel is szép volt, most sárgásbarna, nyáron üdezöld. Az ég is egészen kitisztult, az élénk-kék ég és a barnuló táj nagyon szép kontrasztot adott együtt. Közben megvitattuk a kefir és a natúr joghurt rejtélyét, majdnem hanyatt estem egy fán való átmászáskor (köszi Vándorköszi, hogy elkaptál :D), aztán mind a 4-en eszeveszett ivásba kezdtünk, mert bizony a folyamatos felfelé meneteltől elkezdett porzani a torkunk. :)

Az erdő megritkult, majd egyenesen Három-kőre sétáltunk ki, ahol gyönyörű panoráma fogadott. Ez a rész egy alpesi legelő érzését kelti bennem, ahogy a szép domború hegyoldalról látjuk a lenn elterülő kisebb hegyeket. Aztán már látszik Tar-kő is, szirtje mögött pedig ott a Kékes, csak kicsit messzebb. Elindulunk hát az ellenőrzőpont felé, hűvös szél fúj megint, ami enyhül kissé, mikor a fák közé érünk. Nemsokára népes kirándulócsapat jön velünk szemben lefelé, s az ellenőrzőpontot jelző papiros után kibukkanunk a fák közül egyenesen Tar-kő tetejére, s gyönyörködhetünk a félkörpanorámában. Jobbra Három-kő, alattunk a finom vonalú dombok-hegyek lankái. Csodaszép. Ezt egy fénykép sem tudja igazán visszaadni. A pontőrök pecsételnek, s ropival, meg csokival kínálnak minket. Ez a hely nem enged egyszerűen tovább, egy negyed órára legalább le kell ülni a sziklákra, s nézni-nézni a Bükk szépségét. Én még napozok is kicsit, legalábbis kinyújtom tagjaimat. :) Vándorköszörűs a mélyben észrevesz egy tisztást, melynek szélén a fák árnyékai hosszú árnyékot vetnek, tényleg olyan, mint egy festmény. Majszolunk egy kis csúcs-csokit, készítünk pár fényképet, megérkezik RitaB is, aztán lassan elindulunk lefelé.

Lentebb elhaladunk a szép tisztás szélén, amit Tar-kőről is láttunk. Jó tempóban érjük el az Imó-kőnél található ellenőrzőpontot, amit igen otthonosan berendeztek a pontőrök, még egy kis forralt bort is kapunk tőlük kóstolóba. Kedves. Rövid szusszanás után megyünk tovább Bújdosó-kő felé. Az odaúton vissza-visszapillantva még gyönyörködhetünk a Tar-kő és Három-kő szépségében, aztán hamarosan elérjük a pontot. Egy kis mézes puszedli elfogyasztása után ereszkedni kezdünk Kékdroiddal és RitaB-vel. (Vándorköszörűs és Suvlaj itt elléptek) Völgyfő házhoz felfelé Droiddal jobban tempózunk, bár a háznál leülök kicsit, hogy kérhessek szőlőcukrot, mert elkezdtem kicsit szédülni. Emlékszem a következő emelkedőre, nyáron megjártam már, de most nem volt olyan kemény, mint akkor a nagyzsákkal. Ódorvár előtt a magaslaton elrohan előttünk az úton egy vaddisznó, majd megint egy nem mindennapi vizuális élményben van részünk, mikor meglátjuk a szemközti hegyeket, félig leárnyékolva azok által, amiken éppen mi állunk, de a teteje narancssárga a lemenő nap fényeinek játékától. Gyorsan leereszkedünk a ponthoz, ahol a kitartó pontőrök dideregve állnak, s teszik fel maguknak főni a vacsorájukat. Még mozgás közben, nemhogy egy helyben állva. Beszélgetünk pár percet, majd jó ők jó utat, mi kitartást kívánva nékik búcsúzunk el. Itt tudtuk meg, hogy a rendezvén összesen mintegy 1600 résztvevőt csábított ma ki a négy fal közül. Szép.

A Nap lassan eltűnt a horizontról rózsaszín színek közepette. Egyre hidegebb lett. Előkerültek a fejlámpák is, egész hamar elértük Nyomó-hegyet, ami nem volt olyan magas, viszont annál meredekebb. A ponton gyorsan bélyegeztettünk, majd elindultunk lefelé, kissé bizonytalanul, mert sose tudtuk, hogy mikor kell már balra fordulni Cserépfalu fényei felé. :) Éhes voltam, már elképzeltem, ahogy a célban eszek, akármi is legyen az. :D

Közben Vándorköszörűs is hívott minket, merre járunk, ő épp akkor indult hazafelé, mondta, hogy ránk hagyományozta az ételjegyét, meg hogy írt nekünk levelet, amit a célban hagyott.

Egy kanyarnál, közvetlen az iskola előtt véletlenül elvétettük az irányt, de még nem voltunk messze, szerencsére Kékdroid időben észrevette, hogy nem jó helyen vagyunk. Vidáman léptünk be az iskola kapuján, ahol több lépcsőben történt a beérkezők regisztrálása. Az első asztalnál célbélyegzőt és célidőt kaptunk, majd a számítógépeknél nyomtattak nekünk névre szóló oklevelet. A harmadik helyen pedig megkaptuk a kitűzőt és az étkezési utalványunkat. Lesétáltunk, ettünk. Jólesett a bableves. Nemsokára csatlakozott hozzánk Rita, majd Dinnye is. Beszélgettünk még kicsit, majd hamarosan elbúcsúztunk. Szép nap volt.

Köszönöm a Rendezőségnek ezt a nagyon szép és nagyon jó túrát. A frissítők mindig ott voltak, ahol szükség volt rájuk és minden rendező és pontőr nagyon-nagyon kedves volt.
Köszönöm a társaságot Kékdroidnak (meg a szállást is), Vándorköszörűsnek, Suvlajnak, RitaB-nek és Dinnyének is, még ha nem is mentünk sokat együtt.
Remélem jövőre megint itt tudok lenni!

Maróti Boglárka